ŐRSZEM

SECURITY

Üdvözöljük Weboldalunkon!

Néhány szóban rólunk

Cégünk 2015 óta, azaz közel 8 éve áll a Megbízók szolgálatában. Társaságunk rendelkezik a vagyonvédelmi tevékenység végzéséhez jogszabályban előírt valamennyi engedéllyel és jogosítvánnyal. Személy- és vagyonvédelmi tevékenységünket a 2005. évi CXXXIII. törvényben foglaltak szerint folytatjuk. Elhárítjuk magunktól azokat a megbízásokat, amelyeknél az érvényes jogszabályok betartása maradéktalanul nem érvényesül. Társaságunknál csak a munkakör betöltéséhez szükséges iskolai végzettséggel rendelkező munkatársak dolgoznak. Vagyonvédelmi felelősségbiztosítással rendelkezünk.

Vagyonvédelmi szervezetünk legfőbb célja, hogy olyan színvonalas és megbízható szolgáltatásokat nyújtson az ügyfelek számára, amik valóban a biztonságot segítik elő az adott területen. A munkatársak kulturáltak, határozottak, szakszerű intézkedéssel járuljanak hozzá a Megbízó jó hírnevének formálásához. Az őrző-védő feladatok eredményes ellátásához már megszerzett alapképzettség mellett éves szinten gondoskodunk a szakmai ismeretek oktatásáról külső szakértő bevonásával. Kollégáink a szolgálatot megfelelő ruházatban, kitűzővel, a szükséges védelmi eszközökkel látják el.

Szolgáltatásaink teljesen a megbízó igényeihez szabhatóak. A kedvező árakat és az ügyfélközpontú, rugalmas hozzáállást is garantáljuk, hiszen számunkra a legnagyobb szakmai siker, ha valóban hasznos segítséget nyújtunk.

Szolgáltatásaink:

Szolgáltatásaink amelyek a nap 24 órájában elérhetőek:

Járőrszolgálat

Szentes- vonzáskörzetében járőrszolgálatunk a nap 24 órájában készen áll a segítségnyújtásra. Ezzel partnereink olyan biztos háttértámogatást tudhatnak maguk mögött, amely az ügyeleti rendszerünkkel együttműködve gyorsan képes reagálni bármilyen felmerült problémára. Járőreink munkáját képzett diszpécserszolgálati tapasztalattal rendelkező munkatársak hangolják össze az általunk őrzött objektumok távfelügyeletével, így is növelve partnereink biztonságát. Járőrautóink mindegyike GPS műholdas követőrendszerrel vannak felszerelve, mely korszerű technikának a segítségével diszpécserek állandóan szemmel kísérheti járműveink hollétét. Ha riasztás érkezik be - ezt a diszpécser telefonon vagy URH-rádión közli a járőr kocsi személyzetével -, az autóban ülő kollegáink a címet behatárolva azonnal, késedelem nélkül indulhatnak a helyszínre. A járőrkocsik személyzete speciális képzésben is részt vesz, járőrözési feladatot ellátó biztonsági őreinket külön oktatjuk a dinamikus vezetésre. Járőrszolgálatunk a riasztások kivizsgálása mellett, hatékony segítséget nyújt az általunk objektum őrzési szolgálatot teljesítő vagyonőrök feladatellátásának ellenőrzésében. Képzett munkatársaink jól felszerelt járőrautóinkkal rövid időn belül a helyszínen tudnak segítséget nyújtani az általunk őrzött objektumokban kialakult helyzetek megoldásában - tűzriadó esetén a kiürítéshez - vagy egyéb rendkívüli helyzetekben való támogatásban.

Lift távfelügyelet

A kivonuló szolgálatunk a lehető legrövidebb időn belül a helyszínre érkeznek, majd szakszerűen elhárítják a vészhelyzetet,ha szükséges kimentik a bajbajutott személy(eke)t. Ezt követően a liftszervizzel felveszik a kapcsolatot,majd értesítik a illetékeseket.
Szentesen jelenleg öt épületben teljesítünk lift távfelügyeleti szolgálatot.

Gépek valamint telephelyek (objektumok) őrzése

Irodaházak őrzése
Kereskedelmi létesítmények őrzése
Magánházak őrzése
Építkezési területek,illetve gépek őrzése 

Objektum őrzés

Az őrzés és védelem szempontjából objektumoknak nevezzük azokat a létesítményeket, épületeket, járműveket, tárgyakat és egyéb dolgokat, amelyeket valamely veszélyeztetettségük miatt őrizni és védeni szükséges.
Szakképzett munkatársaink feladatának ellátását,szolgálati kutyák és elektronikus eszközökkel kiegészítésével végezzük. 

Biztonsági takarítás

A biztonsági takarítás keretében képzett takarító személyzetünk, a biztonsági szolgálattal szorosan együttműködve, a biztonsági szabályokat betartva hajtja végre a szolgáltatás keretében vállalt takarítási feladatokat.

Időszakos őrzés, védelem

Ön nem rendelkezik riasztóval? Vagy rendelkezik, de az nincs távfelügyeletre kötve? Elutazik és szeretné értékeit biztonságban tudni? Erre is van megoldás. Válassza az időszakos járőrszolgálati ellenőrzést ami az Ön igényéhez alakítunk, a nap bármelyik szakára,illetve időtartalmára. 

Kutyakiképzés

Kutyakiképzés, amit a Szentesi Ebtenyéztők és Sportkutyások Egyesületével szorosan együtműködve végzünk.

Referenciáink:

Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal

Szentesi Művelődési Központ

Kontaset Kft.

Dr Sipos Ferenc Parkerdő Otthon

Dékány Vagyonvédelem Kft.

3V-KL Kft.

Trenalux Hungária Kft.

Alba Napelem Kft.

Kimagasló szakmai tapasztalattal rendelkezünk

A cégünk olyan munkatársakból tevődik össze, akik hosszú éveken keresztül szolgáltak fegyveres testületeknél, azon belül több évet katonaként tevékenykedtek.
Boszniában, Koszovóban, Irakban szereztek tapasztalatokat, és ezen tudás birtokában teljesítenek immáron vagyonvédelmi szolgáltatást. 
A szó minden értelmében harcedzett,tapasztalt csapattal vállaljuk őrzési feladatok végrehajtását. 

Munka közben

Kapcsolat

Érdeklődés, kérdés esetén az alábbi elérhetőségeken tudják felvenni velünk a kapcsolatot:

V&U Őrszem Security Kft
6600 Szentes, Kasza utca 37.
Cégjegyzékszám: 06 09 028485

Oldalunk a legalapvetőbb cookie-kat használja, a böngészési élmény biztosítása érdekében.